Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok

 

Hogyan kerülhetünk közelebb Istenhez?aim.jpg

Az engesztelés az adósság kiegyenlítését jelenti. Mivel az ember bűnbe esett, ezért Isten megfosztotta az embert az egyik jogos tulajdonától, az élettől. Az ember eredetileg Isten tulajdonában volt, Jézusnak az volt a feladata, hogy visszaadja az embert Istennek. Azonban azt az embert kellett visszaadnia, akit Isten eredetileg teremtett, azaz jót, tisztát és szentet, olyant amilyen bűnbeesésig Ádám és Éva is volt. 

 

Jézus a saját maga személyében visszaadta ezt a „minőségű” embert Istennek. Ennek köszönhetően Isten elfogadta Jézus engesztelő áldozatát, és éppen emiatt kéri Isten az embertől, hogy ne az Ádámmal azonosuljon, hanem az új Ádámmal, Jézus Krisztussal, aki tiszta, bűnmentes, emberi és isteni természetet hordoz magában. A megváltás nem csak az emberi természet épségének a helyreállítását jelenti, hanem többet is hozott: tiszta, szent emberi élethez integrálta az isteni életet.

Ki legyen a példakép?

Az azonosulás átadást jelent. Az ember olyan szellemi lény, amit szeret, azzá válik, természetébe be van ültetve az azonosulási képesség. Ha az ember azonosul Jézussal (halálával, eltemetkezésével és feltámadásával), akkor egy közösség jön létre vele, amelyben megbocsátja a bűnöket, erőtlenné teszi a régi, ádámi természetet, és ahogy az ember azonosul Jézussal, úgy egyre többet ad Jézus önmagából – életéből, erejéből, természetéből.

Ha valaki példaképével azonosul, akkor megváltozik, a példaképe tulajdonságait is fel tudja venni, attól függően, milyen mértékű, mélységű az azonosulás. Ahhoz, hogy az embereknek jól működjön az erkölcsi ítélő képessége, fontos, hogy ne rossz példákat kövessenek.

Egyedül nem megy

 

Az ember önmagától nem tudott volna bekerülni Isten uralma alá, hiszen Isten a bűnt nem hallgatja meg, a bűnös ember előtt zárva van az ajtó. Ésaiás így ír erről: A ti bűneitek választanak el benneteket Istentől. Vagyis, az Istennel való közösség létrehozása előfeltétele, hogy az ember bűnbocsánat nyerjen.

Sokan furcsállják, hogy Jézus miért „titokban” támadott fel, és miért hagyta meg a világot a maga tévedésében. Ez első hallásra talán keménynek tűnik, de Isten tanúkat rendelt Názáreti Jézus feltámadása mellett. A tanúk feladata, hogy hirdessék Jézus Krisztus feltámadását, hogy a prédikált Ige által hit jöhessen létre az emberek szívében, és igazakká váljanak Isten előtt. Isten elhatározta, hogy minden nemzetet hit által fog megigazítani.

Érdekes, hogy a Szentlélek kitöltése sem volt nyilvános. A Szentlelket Isten a tanítványoknak adta, azoknak, akik hisznek Jézusban. A vele való azonosulás előfeltétele annak, hogy Isten kegyelme és szelleme felszabaduljon az ember életében.

Akadályok, melyek elválasztanak minket Isten jelenlététől

 

Sokszor nem csak az egyén, hanem egy szinkretista kultúra is akadálya lehet Isten kegyelme kiáradásának. A kultúra hatalma, tekintélye is gátolja Isten országának a társadalomban való térhódítását. Péter apostol hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus drága vére váltotta meg az embert az őseitől örökölt hiábavaló élettől, tradícióktól. Pál apostol a Galata levélben azt írja, hogy Krisztus megszabadított bennünket e jelenvaló gonosz világtól. Itt elsősorban nem a fizikai dolgokra gondol az apostol, hanem a bűnnek a világára, amely dominánsan jelen van a világi, szekuláris kultúrában. Minden kereszténynek feladata, hogy megújítsa a gondolkozásmódját és az értékrendjét.

A szinkretista kultúrákra az a jellemző, hogy keveredik a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás más, merőben más ellentétes vallási elemekkel. Erre a legbeszédesebb ókori példa Samaria. Ebben a zavaros kultúrában az emberek nehezebben ismerik fel, mi az, ami Istentől van, nehéz ilyen környezetből önerőből kiemelkedni. Az ilyen kultúra táptalaja az okkultizmusnak, mert összemossa a szellemi világokat: Isten országát és a sátántól származó szellemi világot.

A bigottság és a művilág

Pál apostol hangsúlyozza, hogy a gyülekezetek válasszák el magukat a szinkretista vallástól: nem ihatjátok egyszerre az Úrnak a poharát és az ördögnek a poharát. Ha a két dolog szét van választva, akkor tud az emberben kifejlődni az a szellemi érzékszerv, ami által el lehet igazodni a szellemvilágban is, és meg tudják különböztetni a démonokat Isten szellemétől, és fel tudják ismerni, hogy valakiben milyen szellem lakozik. Samariában Simon mágus démonizált ember volt, Filep volt az Isten által felkent ember.

A démonikus befolyás úgy tud érvényesülni, hogy az embereknek hamis tudatuk lesz, az állapotukat nem a tények alapján határozzák meg, hanem érzelmi, tisztátalan szellemi hangulat alapján. Például nem veszik észre, hogy nyomorogva élnek, és boldognak mondják magukat. Mű, hazug világban élnek, nem látják és hallják a környezetükből érkező információkat, nem tudják a helyzetüket reálisan értékelni.

Az ilyen szintű démonikus befolyás a vallásos világban például bigottság formájában szokott megnyilvánulni. Az ilyen állapotból az öncsalás miatt nehéz kikerülni, ilyen esetekben az ember elhiszi, hogy jó állapotban van, nem Isten Igéjéhez méri magát, hanem önmagához, vagy a befolyásoló személyhez.

Mi a mérce?

A Biblia Isten Igéjét nevezi mérőzsinórnak, aminek alapján lehet megállapítani, hogy van-e kapcsolatunk Istennel, vagy nincs. Ha engedelmeskedünk Isten Igéjének, akkor nyilvánvalóan van Istennel közösségünk. Sokan nem engedelmeskednek Isten Igéjének, és mégis azt állítják, hogy szeretik Istent, holott nyilvánvalóvá teszi a Biblia, hogy, aki szereti Istent, az megtartja az Ő parancsolatait.

A varázslás lényege pontosan az, hogy az emberek azt hiszik, hogy szeretik Istent, és mégsem tartják meg a parancsolatait. Sámuel könyvében azt olvassuk, a varázslás bűne olyan, mint az engedetlenség bűne. Az Isten elleni lázadásból születtek hamis vallások, álhitek, bálványok és hamis okkult praktikák.

Évezredes tradíciók vs. evangélisták ereje

A hamis kultuszok, vallások, bálványimádás már több mint 4500 éves tradíciója az emberiségnek. Nagyon mélyen átitatta a nemzeteket, etnikumokat. Az Apostolok könyvében is láthatjuk, hogy az apostolok ezzel a problémával érintkeztek, és heves konfliktusok jöttek létre ennek következtében. A konfliktusokban nyilvánvalóvá vált, hogy az evangéliumban nagyobb hatalom van, mint azokban a szellemi erőkben, amelyek a nemzeteket gátolták Isten megismerésében. A hamis vallású kultúrákból való kitörés alapvető feltétele, hogy legyenek evangélisták, akik az egész életüket Jézus halálának, feltámadásának, megdicsőülésének szentelik, hogy ezt fogják hirdetni az embereknek.

Boldog Magyarország!

 

Az evangélistákkal szembeni követelmény, hogy ne csak hirdessék az evangéliumot, hanem mutassák be az embereknek Isten országát, erőkben, jelekben, és csodákban. Samariában és más helyeken, Athénban, Efézusban azért tudott az Isten országa előre haladni, mert ilyen evangélisták érkeztek a városba. Ha ilyen evangélistákat támaszt Isten Magyarországon, akkor az emberek megtapasztalják Isten szeretetét és áldásait, és sokkal boldogabban, szebben, és igazabban fognak élni, mint a történelem során bármikor.



 

 

 

 

Kegyelem ideje van

 

 

 

 

Textus: 2Kor 6, 1-10.

 

            Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! Ez lehet a kulcsa a felolvasott hosszabb igeszakasznak, amin keresztül ma is szólni akar Hozzánk a mi Urunk. Nagyon sok minden múlik azon, hogy mit értünk ez alatt a két mondat alatt: Íme most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!

            Mit jelent ez? Mindenkinek egy kicsit mást, mert mindenkinek más a gondolkodása, mindenkinek más az élete, mindenki máshogy éli meg a történéseket, és ezért mindenki máshogy tudná elmondani, mit jelent a kegyelem, és az üdvösség! Van, aki többet megtapasztalt már a kegyelemből, van, aki kevesebbet. Van, aki többet megértett már az Isten dolgaiból, van, aki kevesebbet. De nem szabad ez alapján rangsorolnunk, vagy osztályoznunk valakit, mert ez egy természetes folyamat. Mindenkinek meg kell járni a saját útját, mindenkinek meg kell harcolni a saját harcait, hogy egyre jobban megérthesse, hogy mi a kegyelem és mi az üdvösség. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy segítsük egymást ezen az úton, segítsük egymást ezekben a harcokban vívódásokban, segítsük egymást ebben a folyamatban.

Mert különféle folyamatokban élünk. Fel lehetne sorolni rengeteg folyamatot, amikben élünk, de most csak egy folyamatra szeretnék koncentrálni, ez pedig az Isteni kegyelem megismerésének a folyamata.

 

Mint nagyon sok mindent, az isteni kegyelmet is csak fokozatosan lehet megismerni, megérteni, és a teljes tudatlanság állapotából a színről színre való látásig, bizony nagyon hosszú az út. Sőt, az igazság az, hogy ebben a földi életünkben nem is juthatunk el ennek az útnak a végére, hanem majd csak akkor, amikor eljön majd az új teremtés. Ahogy Pál írja az 1Kor 13, 12-ben: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten

De hogyan lehet elindulni ezen az úton, az Isten megismerésének útján? Részletesen foglalkoztunk ezzel gyülekezeti táborunkban, de most pár mondatban mégis hadd idézzem fel.

Az első és legfontosabb lépés az ismeret megszerzése. Információk nélkül nem működhet semmilyen folyamat. Ezért fontos számunkra a Biblia, mert minden információ megvan benne, ami számunkra szükséges. De a Biblia nem csak egy információgyűjtemény, mert akkor már rég elfelejtették volna az emberek, hanem a Biblia úgy tárja elénk a szükséges tudnivalókat, hogy meg is értsük a különböző eseményeket, történéseket. Egy megértési folyamatot is megtanulhatunk a Bibliából, hogy miként vegyük észre a mindennapi dolgainkban is az Isten kezének munkáját. Ebben a megértésben lehet még nagy segítségünk a közösség, a gyülekezet, ahol bátran meg lehet beszélni az életünk különféle eseményeit, és segíthetjük egymást, hogy egyre jobban megismerhessük Istenünket, és egyre jobban megérthessük, és megélhessük az Ő kegyelmét.

 

Sokféleképpen lehet megélni azt, amikor találkozunk ezzel a kegyelemmel. Izrael népe, amikor megszabadult a fogságból, akkor tényleg úgy élhette meg, ahogy azt olvashattuk Ézsaiás próféta könyvéből:

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását Csodálatosan írja le ez a szöveg Isten szabadítását. Azonban Izrael népének meg kellett tapasztalnia azt, hogy megérezte ugyan az Isten szabadítását, de a szabadulás után sem szűntek meg a nehézségek. Hiába szabadította meg csodálatosan Isten az Ő népét, a sok kísértés között ismét hűtlen lett a nép az Úrhoz.

 

A mi életünkben is jelen van ez a veszély. Hiába az ismeret, hiába a felismerés, ha nem vagyunk hűségesek az Úrhoz, ha nem vagyunk elkötelezettek az Úr szolgálatára! Hiába ismertük fel, és éltük át, hogy Isten megszabadított minket, hiába éreztük meg az Isten kegyelmét, ha a hétköznapjainkban nem tudjuk megélni azt. Ezért figyelmezteti Pál a Korinthusiakat és minket is, hogy úgy éljünk, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét! Pontosan arra figyelmeztet minket Pál, hogy még a kegyelem ideje van. Még nem jött el az új teremtés ideje, még nem látta meg minden test Isten dicsőségét! Még a kegyelem ideje van. Már megtapasztalhattuk, hogy milyen jó csodálatos az Isten országa, de még nem élhetünk benne.

Nekünk még itt van feladatunk, mégpedig az, hogy általunk egyre több ember ismerje fel, és ismerje meg az Isten kegyelmét, az Isten szabadítását, az Isten országát. De ez nem egy ránk-erőszakolt feladat, mert aki már egy keveset is megértett az Isten kegyelméből, az nem tud hallgatni róla, hanem hirdetni fogja azt másoknak is. De most a kegyelem ideje van, és ezért lehetséges az, hogy emberek közönyösek az Isten dolgaival kapcsolatosan, vagy vannak, akik elutasítják az Istent, és vannak akik kifejezetten rossz szemmel nézik, ha valaki Istenről beszél. Most a kegyelem ideje van, és éppen ezért hatalmas feszültség hatja át a mi szolgálatunkat, mert szólnunk kell, de nem hallgatja mindenki szívesen. Hirdetjük az Úr szabadítását, és az eljövendő életnek a szépségét, de gyakran bezárulnak az ajtók, gyakran süketek a fülek, és gyakran minden más fontosabb. De olyan csodálatosan példát ad nekünk Pál, hogy Isten erejéből, minden nehézség ellenére, hogyan lehet szolgálni az Urat: „tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden

Csodálatos megélni ezeket az ellentéteket, és olyan nagyszerű, hogy itt és most is már előre megtapasztalhatjuk Isten országának a közelségét, és az Ő türelmét, hogy még mindig ad időt arra, hogy minél többen jöjjenek rá, hogy az Ő kegyelméből élnek.

És csodálatos az a sokszínűség is, hogy hányféleképpen tudjuk megélni, ugyanazt a kegyelmet. Ezért is érdemes megosztani egymással élményeinket, hogy megláthassuk, hogy milyen sokféleképpen lehet jelen a mindennapjainkban az Úr.

Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! Csodálatos időszak ez, mert minden nehézség ellenére már megtapasztalhatjuk, hogy elközelített az Isten országa, már megtapasztalhatjuk az Isten kegyelmét, és ez erőt ad arra, hogy együtt munkálkodjunk úgy, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét! Ámen.